"FEGYVERES ÉS RENDVÉDELMIEK
A HIVATÁSUK VÉDELMÉBEN!"
AZ FRDÉSZ ELNÖKSÉGÉNEK ÁLLÁSFOGLALÁSA
A Kormány "Új egyensúly programjában", a "Konvergencia programban", valamint az
Államreform Bizottság által javasolt reformcsomagban számos olyan intézkedés van, amely a
munkavállalók terheinek további növelésével életszínvonaluk drasztikus csökkenéséhez vezet.
Az FRDÉSZ Elnöksége a megszorító intézkedések várható hatásainak elemzésekor megállapította,
hogy azok leginkább a közszféra, azon belül is a fegyveres és rendvédelmi szféra hivatásos
állományát sújtják leginkább.
Az FRDÉSZ Elnöksége elfogadhatatlannak tartja, hogy a Kormány az ,,életük kockáztatásával",
illetve "életük árán" is feladatukat ellátó hivatásos állomány szerzett jogait és járandóságait
tovább kívánja csorbítani. A rendszerváltást követő tizenhat évben az egymást váltó Kormányok
drasztikusan csökkentették az állam és az állampolgárok biztonságáért felelős fegyveres és
rendvédelmi szféra munkavállalóinak jogait, járandóságait, szociális juttatásait. Kizárólag a
hivatásuk szeretete tartja kollégáinkat a választott életpályájukon, hiszen az államtól már rég
nem kapják meg a különleges közszolgálat ellentételezéseként elvárható juttatásokat, a tisztes
megélhetést biztosító béreket. A kormányzati intézkedések prognosztizálható hatásaként az
elkövetkezendő két évben a fegyveres és rendvédelmi szféra hivatásos és szerződéses
állományának, valamint közalkalmazottainak jelentős reálbércsökkenéssel kell számolniuk. Ezt a
helyzetet csak tovább rontja a szolgálati nyugdíjrendszer tervezett átalakítása. Mindezen
intézkedések tömeges pályaelhagyáshoz fognak vezetni, amelyek működésképtelenné teszik a
rendőrséget, honvédséget, tűzoltóságot, polgári védelmet, büntetés-végrehajtást, határőrséget,
vám-és pénzügyőrséget és a titkosszolgálatokat, amely végső esetben az állam összeomlásához, a
narchiához vezet. Ezt elkerülendő, az FRDÉSZ elnöksége követeli:
1. Az Államreform Bizottság haladéktalanul és jól körülhatárolhatóan határozza meg, hogy az
állam milyen feladatokat vár el a fegyveres és rendvédelmi testületektől. A meghatározott
feladatok végrehajtásához a Kormány, az Országgyűlés jóváhagyásával, biztosítsa a megfelelő
létszámot és a feladatok végrehajtásához szükséges teljes költségvetési fedezetet!
2. A Kormány támogatásával, az Országgyűlés adjon törvényi garanciákat, hogy a fegyveres és
rendvédelmi szféra, hivatásos és szerződéses, valamint közalkalmazottainak reálértéken nem
csökkenhet a bére. Az ország gazdasági egyensúlyának helyreállítását követően pedig GDP
arányosan kezdődjön meg a fegyveres és rendvédelmi szféra béreinek felzárkóztatása az európai
uniós bérekhez!
3. Magyarországon, a fegyveres és rendvédelmi szférában is haladéktalanul vezessék be az
Európai Unió direktívájának megfelelő munkaidőt, az e feletti munkavégzést pedig számolják el
túlmunkaként!
4. A Kormány ne csorbítsa tovább a hivatásos állományúak szerzett jogait, így a Kormány
szolgálati nyugdíj átalakításával kapcsolatos intézkedése semmilyen módon ne érintse a már
jelenleg is szolgálatot teljesítő állományt!
Az FRDÉSZ Elnöksége elsősorban tárgyalóasztalnál kíván követeléseinek érvényt szerezni.
Ugyanakkor megállapította, hogy a kérdésben érdemi párbeszédet a Kormány nem folytatott, és
jelenleg sem folytat, ezért úgy döntött, hogy aktívan részt vesz a LIGA Szakszervezetek által
létrehozott Demonstrációs Bizottság munkájában, mozgósítja tagságát és minden törvényes
eszközt, felhasznál a fegyveres és rendvédelmi hivatás védelmében! Az FRDÉSZ Elnöksége 2006.
szeptember 28- ra, Gárdonyba összehívta az FRDÉSZ Rendkívüli Küldöttértekezletét, ahol döntés
születik a konkrét szakszervezeti tiltakozó lépésekről.
Budapest, 2006. szeptember 12.
FRDÉSZ Elnöksége nevében
Kónya Péter FRDÉSZ elnök